Sunday 10 February 2013

Akartam egy bankszámlát

Dolgozom határozatlan szerződéssel, van címem, útlevelem és levelem is a munkáltatótól ami lényegében a "proof of address". Ezekkel a táskámban elindultam bankszámlát nyitni szombaton.

Szombaton?

Igen, szombaton itt nyitva tartanak a bankok. Nem mindegyik, nem feltétlenül teljes munkaidőben, kevés személyzettel, de azért megadják a lehetőséget az embernek hogy valamit elintézzen. Mármint próbáljon, mert a rajta kívül Londonban élő sokmillió ember is ugyanekkor intéz mindent.

Ami nem sikerült

Bementem tehát a Barclays-be ahol elmondták hogy ez a papírtömeg aranyos, de nekik nem elég. Szükségem lesz egy gáz/villany/telefonszámlára ami a nevemre szól. Vagy bármilyen hivatalos iratra, ahol az NI számom szerepel. (Aminek az interjújára 19-én megyek).

Ez a fajta óvatosság érthető is lenne, ha a fizetést nem mindenképpen bankszámlára kellene utalják -- ráadásul az összes nagyobb bank ugyanilyen számlákat kér. Bár nem próbáltam ki, de fogadni mernék egy nagyobb összegben hogy csak UK számlaszámot fogadnak el. A bankok úgy tűnik nagyon el akarják kerülni a jöttmentek kezelését a számláikon, amíg azok nem bérelnek valami tisztességeset. Addig meg kapjanak fizetést ahogy tudnak? Egyszeri embernek maradnak a kisebb bankok.

Na azért nem teljesen

Egy kivétel talán van: HSBC nem kis bank, de az ő "no worries" típusú Passport számlájukkal egy (két) gond van: 8 fontba kerül (nincs overdraft) havonta. Egyébként le a kalappal előttük: online igényeltem még otthon, és múlt héten szüleim kaptak is egy levelet hogy csak annyi a dolgom hogy bemenjek egy branch-ükbe útlevéllel és személyivel és minden el is lesz intézve. Csak így, hogy van referenciám, vannak olcsóbb és több lehetőséget kínáló számlák is.

Ami még mindig nem sikerült

Sebaj, menjünk szépen tovább. Még korábban a HR-es lány nekem azt mondta hogy próbálkozzak a Lloyds TSB-vel, mert ott nem fognak szórakozni velem, nekik elég a levél amit ír. Uccu neki, bemegyek a legközelebbi lovacskás bankba.

Nos a Walthamstow High Street-en lévő bank úgy nézett ki mint egy munkaszüneti nap a Margitszigeten: babakocsis családok illetve anyukák, mindenféle jóléti állapotban leledző emberek tömegei vártak a sorban. Körülbelül 5 perc után, amikor még mindig nem haladt a sor semerre, feladtam és bementem a központba metróval.

Ami sikerült

Oxford Street-en végülis találtam egy Lloyds-ot ahol a kint hömpölygő tömeg ellenére körülbelül 2 ember lézengett. Kedves csevegés után beirányítottak egy külön szobába egy bankos hölggyel hogy ő akkor most nekem megcsinál mindent.

(Azért fontos megjegyezni, hogy itt is kellett útlevél és a munkáltató által írt levél -- anélkül nem sikerült volna a dolog.)

Fabiana tehát aranyos akcentussal -- Barclays-ben természetesen tökéletes brit volt minden -- megcsinálta nekem a számlámat, az internet bankomat. Az egész nem tartott tovább 15 percnél. Volt olyan kedves hogy a kérdéseimre is válaszolt.

Mennyi?

A számla ingyenes. A készpénz felvétel ingyenes. Bármelyik ATM-ből ingyenes. Az internet banking ingyenes. A mobil értesítő is ingyenes (bár azt nem sikerült még aktiválniuk -- el kell telnie kis időnek hozzá). Nincsenek egyéb vásárláskor fellépő tranzakciós költségek. Az első 25 font overdraft ingyenes. -200 fontig terhelhetem le a számlámat. Ingyenesen kapok egy VISA debit kártyát (dombornyomott). Egyedüli költsége a külföldre/ről utalásnak van. Fair enough, mondaná az angol.

Az elején és a végén pedig a fickó akihez az elején odamentem folyamatosan azon pörgött hogy játékfejlesztő vagyok (Gamesys névből ez következik sokaknak :P). A lényeg hogy aranyosak, mosolygósak voltak. Én jókedvűen jöttem ki tőlük.

Különbségek és furcsaságok

Persze voltak magyarnak szokatlan dolgok is:

Egy bankban se volt a nálunk megszokott nyomógombos hívószámos kiszolgálás. Bemész, sorbaállsz. Ha történetesen nem bajod van és nem cashier-t szeretnél, akkor improvizatív technikákhoz kell folyamodni. Legalábbis én nem találtam semmi irányadót a falakon, a kiírásokon (azon kívül hogy mennyire szerencsés vagyok hogy itt bankolok), maradt tehát az alkalmazottak zaklatása. Akik készségesen válaszoltak, csak furcsa hogy a banki ügyintézés itt olyan, mintha otthon postán akarnál csekket befizetni.

Összességében tehát sikerült 3 bank meglátogatása és 1.5 óra kombinált utazás/séta után bankszámlát nyitni. Go me!

No comments:

Post a Comment