Sunday, 13 January 2013

A második kérdés második fele

Tehát ott tartunk, hogy vártam a második szóbeli interjúmat.

Második interjú: kilencedik lépcsőfok

Skype-on sikerült felhívniuk a megadott időben. Ezúttal sem maradt technikai probléma nélkül a dolog: adott időpontban annyira csapnivaló volt a Skype minősége hogy inkább felhívtak telefonon.

Nekem éppen akkor nem volt webcam-em a laptopomon, amiért az újrahívásig igazából sajnálkoztak is. Ebből nekem az jött le, hogy ezt a lépést videósra szánták -- sebaj.

Ezen az interjún már többen is voltak: egy csaj meg egy srác. A csaj a team lead szerepét tölti be ott, ahova megyek. Később ővele ismételten találkoztam. Végigkérdeztek arról hogy miért mennék Londonba, miért akarok váltani. Megkérdezték mire vagyok büszke a munkámból, utána meg várták hogy én kérdezzek. Végre megtudtam hogy konkrétan mi lenne a feladatom (Java/Ruby migration), milyen a csapat, milyen az iroda, stb.

Ami különleges volt ebben a körben, hogy meg mertem volna esküdni hogy tökéletesen rosszra sikerült. Ebben szerepe volt annak, hogy a csaj akcentusa és hadarós beszéde miatt állandóan visszakérdeztem, és úgy éreztem nem voltak meggyőzőem a válaszaim.

Hát csalódtam. Igencsak pozitív válasz érkezett.

Következő lépés a face to face interjú volt, vehettem a repülőjegyet. Kaptam hozzá egy linkgyűjteményt, hogy itt vannak szállások, repülőjegyek, stb. Készségesség, mint mindig.

Tizedik lépcsőfok

WizzAir-rel utaztam, a magyar reptéren tudtam venni olcsóbban retúr GreenLine 757 buszjegyet, ami gyakorlatilag elvitt Luton-ból a szállásomig, ami Finchley Road közelében volt. A reptéren a buszjegy 22 fontba került. Maga a repülőút egy bőrönddel biztosítással oda-vissza 47 ezer forint volt.

3 éjszakára foglaltam 70 fontért a Palmers Lodge Swiss Cottage-be. Nem volt a legolcsóbb, de tiszta volt és kultúrált. Az egyetlen problémám azzal volt, hogy a vasalódeszka ocsmányundorító volt. De sikerült úgy csomagolni hogy ne kelljen. Szobatársam sorrendben egy angol, egy ausztrál és két indiai csávó volt, de nem egyszerre, váltották egymást. Helyileg a Jubilee line-on volt, ahonnan egyszerűen 20 perc alatt beértem a központba.

A cégnek a központja a 10 Piccadilly irodaházban van.

Fejvadászom utazás előtt és után is hívott, küldött tippeket, érdeklődött, szurkolt. Meghívott kávézni az interjú előtti reggelen, ahol beszélgettünk. Elhozott egy céghez tartozó account managert, aki tippeket adott a kávézóban. Csupa csupa jó dolog.

Volt egy fura jelenség is azért: interjú előtt megkértek hogy írásban erősítsem meg (e-mail), hogy ha a megbeszélt fizetést megajánlja a cég, akkor én azt el fogom fogadni. Megírtam, persze, csak nem értettem mi ellen védi ez őket -- valószínűleg attól, hogy utolsó pillanatban ne akarjak többet kérni. No és nekik érdekük hogy én lehető legtöbb fizetéssel legyek elhelyezve, ezért annyira nem paráztam azon, hogy hol vagyok átverve.

Face to face: Tizenegyedik lépcsőfok

Nagyon kihangsúlyozták, hogy ez nem egy technikai interjú lesz, úgyhogy készüljek a people skilljeimből meg a beszélőkémből. Meg...

Menjek öltönyben. ("Suit and tie"; kicsit reméltem hogy "Suit up!"-ot mond; persze ezt utazás előtt már elmondták, de ide illik sorrendileg). Ettől jelentősen lohadt a lelkesedésem, de ha muszáj akkor muszáj. Odamentem a megbeszélt időben felöltözve. Első meglepetés: fejvadász nem mondott nevet, hogy kit keressek. Sebaj recepciós néni, engem várnak és jöttem, azért szólj már valakinek :)

Csak megtaláltak végül. Két csaj jött. Namármost: az egyik, aki egy random nonsense pólót viselt és flitteres halálfejes nyakláncot, na ővele interjúztam korábban. A másik csajon egy nondescript kosztüm volt. Első meglepetés. A mai napig a halálfej-öltöny kontraszton röhögök. Bevezettek a tárgyalóba -- a tárgyalóik a játékaiknak megfelelően vannak kidekorálva, szóval színes aranyos termek, látszik hogy van náluk elég sok kreatív ember.

Második meglepetés. Előszedtek egy papírt, és az első interjúmon a csávó által felírt kérdéseket kezdték tőlem. Teljes egészében technikai volt. Ruby, Java, design patterns, stb. Sok kérdés ismétlődött a korábbi interjúkról. A végén pedig kérdezzek. Hát nagyon nem tudtam önmagam adni, gondolom egyrészt az öltöny, másrészt a meglepetések miatt -- zárt voltam és nem éreztem az egészet sikeresnek. A kérdéseim is erőltetettnek tűntek. Amikor lejárt az egy óra, gyakorlatilag ki voltam tessékelve az ajtón (ahol belerohantunk a CEO-ba -- aki az 500 fős céget úgy irányítja, hogy velük együtt ül -- ez egy szimpatikus dolog volt nekem).

Összességében úgy jöttem ki, hogy ez katasztrófa volt, és kicsit dühös is voltam hogy miért kellett nekem másra készülni mint ami volt, mind ruhában, mind tudásban -- nyilván tudok technikai kérdésekre bármikor válaszolni, csak azért más, ha azt mondják nem technikai lesz.

Leadtam a drótot és vártam a rossz híreket, mivel ez az utolsó kör volt.

Tizenkettedik lépcsőfok

Ahol kifejezetten áldottam magam, hogy +1 napot foglaltam a repülőúttal és szállással. Mégis tetszettem. De. Szeretnének egy következő kört. Ez magamban lefordítottam arra, hogy adnak még egy esélyt -- később ezt árnyalták, de majd ez is kiderül hamarosan. Mindenképpen találkozzunk interjú előtt a fejvadász HQ-n, adnak pár tanácsot.

Ott elmondtam mennyire frusztrált a ruha is, nem mehetnék szimplán egy jó ingben meg egy szép nadrágban egy jó cipővel. Szerintük furcsa lenne ha 1 napon belül teljesen inkonzisztens lennék az előző napi ruhámhoz, úgyhogy kompromisszum: szövetkabát marad, ing marad, nyakkendő el, zakó el, öltönynadrág és öltönycipő marad. Boldog voltam :)

Felvilágosítottak, hogy a cég azt a visszajelzést adta hogy jó vagyok, szakmailag semmi kifogásolnivalójuk nem volt, de nem érzik hogy illeszkedem-e a csapatba. Ez nekem az otthoni álláskeresések után egy érdekes pont volt: emberileg akarják hogy a csapatba tudjak illeszkedni? Nem egészen. Nyilván az is fontos, de persze a változatosság is nagyon jó dolog.

Összességében nem látszottam olyan embernek az utolsó interjún (a többin igen), aki imádja, szereti, akarja csinálni a munkáját. Nem akarnak 9to5 embereket felvenni, vagy olyanokat, akik nem motiváltak. Úgyhogy beültünk és elbeszélgettek velem, tanácsokat adtak: először is rávettek hogy legyek önmagam, kérdezgettek, válaszoltam, és mivel nem voltam feszült, kijött a szokásos mutogatok miközben magyarázok, mosolygok, stb. Ezt nagyon kiemelték hogy ez legyen, ez jó! Öröm hallgatni még hozzá nem értőként is, és hogy látszik hogy szeretem amiről beszélek. Hogy a mosolygás az mennyire kifejező.

Végeredményben azt a tanácsot adták: ne fogjam fel az új kört úgy, mint egy interjú, fogjam úgy fel hogy bemutatkozom, beszélgessek, legyek önmagam, mert ha szakmáról beszélek mosolygok, magyarázok, jókedvű vagyok.

Ez a fajta coaching ingyen volt és ők ajánlották fel -- lehet utánuk csinálni. Utólag ez mind triviális szabálynak tűnik -- de szerintem nem csak én nem viselkedem úgy interjúkon ahogy szoktam, szóval talán éppen ezért fontos.

Az ötödik kör: Tizenharmadik lépcsőfok

Immár laza szerelésben újfent megjelentem. Még nevem is volt, hogy kit keressek -- igaz ez az utolsó 10 percben megváltozott, és az új nevet kérve sem az új név jött -- de ilyen apróságokon már fel se akadtam.

Az első interjúztató emberke! Meg a srác a második interjúról! Meg egy szlovák csaj. Igen, menjünk be egy tárgyalóba (később vissza kellett kérnem magam a recepción mert lazán otthagytam az esernyőmet).

Elkezdtek szakmai kérdéseket feltenni. Miért választanám a Rubyt Java ellenében. Fordítva? Egyéb korábban érintett témákat is. Mosolyogtam magamban hogy megint technikai kör van :) Aztán megjelent a főnökük. Kopasz(odó) tipikus humorzsák brit. Elkezdte mindenkinek szívni a vérét, beleértve az enyémet is, rengeteget röhögtünk.

A lényeg a következő kérdéseken volt: Miért pont London? Mi volt a legjobb ajándék amit kaptam? Beszéljek magamról -- ne a szakmai életről. Fotózás? Síelés? Budapest? Kaják? Közben mindenki bekapcsolódott, tényleg kötetlen és jókedélyű volt az egész. Utána pedig ismételten fontos rész volt, hogy én kérdeztem: mit csinálnak; csapat; iroda; min dolgoznak; átjárás csapatok között; gaming night (minden pénteken fizetnek sört és lehet játszani -- "Don't play snooker against X, you'll definitely lose money"); innovation sprint (2 hét szabad project); vezessenek már körbe az irodában; ja hogy lesz karácsonyi parti pont ma? azért vannak emberek rénszarvasos pulóverben?.

Kisebb részekben mindenki egy térben van a cégnél, a vezetőket is beleértve. Egy közösség, nincs hangzavar. Mindenki Mac Pro-kon dolgozik, de a grafikusoknak 27" iMac jár. A CEO-nak van csak irodája, de az is üvegfalú. Mindenki hoz magával kaját "I must warn you, you will get fat". Van zuhanyzó, van külön szint a gaming room-nak. Van egy rakás értelmes, fiatal, motivált munkaerő. Meg egy jó szövegű szívatós főnök.

Az esernyőm elhagytam, visszakértem magam a kedves recepciós néninél. Jó volt az interjú.

Még aznap este megkaptam az állást.

Epilogue

Most ott vagyok hogy csak ki kell utazni, február 4-én kezdek. Ha van kérdésetek az interjúkkal kapcsolatban, szívesen hallgatom. Majd valószínűleg írni fogok a költözés tapasztalatairól is.

No comments:

Post a Comment